Bernard Lietaer - A 11.-ik kör története
A 11.-ik kör illusztrálja, hogy a kamat bevezetése hogyan kényszeríti a mesterséges versenyt a pénzrendszer használói közt, azon túl, ami természetes módon történne.
Volt egyszer egy kis falu, ahol az emberek semmit sem tudtak a pénzről, vagy a kamatról. Minden vásárnapon elhozták csirkéiket, a tojást, sonkát és kenyerüket a piactérre, majd hagyományos rítusszerű beszélgetések közepette elcserélték áruikat arra, amire szükségük volt. Aratáskor, vagy ha épp valaki viharvert pajtáját kellett javítani, a falusiak egyszerűen egy másik régimódi szokást gyakorolva segítettek egymásnak, tudva, ha velük fordul elő hasonló eset, ugyanúgy viszont segítséget kapnak.
Egy ilyen vásárnapon egy idegen fényes fekete cipőben és elegáns fehér kalapban, tudálékos mosollyal az arcán megfigyelte a folyamatot. Mikor az egyik farmer, aki egy nagy sonkát akart és hat csirkéjét próbálta befogni cserébe, az idegen nem tarthatta vissza nevetését. „Szegény emberek,” mondta. „Olyan primitívek.” Hallva ezt a farmer felesége kérdőre vonta: „Gondolja, hogy tud jobb munkát, mint baromfit tenyészteni?” Az idegen válaszolt: „Csirkék, nem. De van egy megoldásom, hogy felszámoljam ezt a kavalkádot”. Hozzanak egy darab tehénbőrt és gyűjtsék össze a családokat. Akkor jobban elmagyarázom.”
Ahogy kérte, a családok összegyűltek, az idegen pedig vette a bőrdarabot és tökéletes karikákra vágta és kidolgozott pecsét mintát nyomott rájuk.
Aztán minden családnak tíz korongot adott, állítva, hogy minden darab egy csirke értékét képviseli. „Most kereskedhettek és üzletelhettek a bőrérmékkel, a kényelmetlen csirkék helyett,” mondta. Értelmesnek tűnt a dolog és mindenkinek imponáló lett az idegen.
„Még egy dolog,” tette hozzá. „Évente visszajövök, és akkor mindenki hozzon nekem vissza egy extra kört, a 11.-iket. Ezt a fejlődés elismeréseként kérem, amit lehetővé tettem számotokra az életetekben.”
„De honnan jön elő az a darab?” kérdezte a feleség.
„Meglátjátok,” válaszolta az idegen tudálékos arccal.
Feltételezve, hogy a populáció és az éves termelés pontosan ugyanolyan maradt abban az évben, mit gondolsz mi történt? Emlékeztetőül: a tizenegyedik kört sosem hozták létre, azt sosem vágták ki a tehénbőr darabból.
Ahogy az idegen azt javasolta, sokkal kényelmesebb volt bőrdarabokat, karikákat cserélgetni csirkék helyett a piactéren. Ennek a kényelemnek rejtett ára volt: a keresett tizenegyedik kör egy rendszerszerű visszatörést, hanyatlást generált a résztvevők közt kialakult verseny miatt. Minden 11 család közül egynek el kellett vesztenie minden bőrkarikáját, még akkor is, ha mindenki jól kezelte ügyleteit, mert az idegennek biztosítaniuk kellett a 11. kört.
A következő évben, amikor vihar fenyegetett néhány farmert, atipikus vonakodás jellemezte a segítségnyújtást. A családok most a 11. körért birkóztak egymással. A kamat hajtotta pénz bevezetése aktívan ellenezte a hosszú ideje fennálló spontán együttműködés hagyományát.
A Tizenegyedik Kör egy egyszerűsített illusztráció a nem közgazdászok számára. A kamat hatása el volt szigetelve más változóktól, azzal, hogy zérónövekedésű társadalmat feltételeztünk: nincs népességnövekedés és nincs termelésbeli, vagy pénzkibocsátás növekedés. A gyakorlatban természetesen mindhárom változó (népesség, output, pénzkibocsátás) idővel növekszik, tovább homályosítva ezzel a kamat hatását.
A Tizenegyedik Kör lényege az, hogy míg minden más tényező változatlan maradt, a kamatfizetéshez szükséges pénz megszerzéséért folyó verseny strukturálisan beágyazódott a jelenlegi rendszerbe.
Tehát hogyan lesz visszafizetve a hitel, aminek kamatát soha sem hozták létre? Egy statikus, vagy hanyatló rendszerben ahhoz, hogy a hitel kamatát visszafizesd, mások tőkéjét kell felhasználnod. Más szavakkal: a kamat összegének elő nem állítása az eszköz arra, hogy generálja a szűkösséget, amit a banki adósság alapú pénzrendszer a működéséhez igényel. Kényszeríti az embereket arra, hogy olyan pénzért versengjenek, amit soha sem állítottak elő, és csőddel bünteti őket, ha nem járnak sikerrel. Amikor a bank ellenőrzi a hitelképességet, valójában az ügyfél azon képességét vizsgálja, hogy az képes e sikeresen versenyezni, küzdeni a piacon. Azért persze, hogy megszerezze a tőke és kamat visszafizetéséhez szükséges pénzt. Végső soron valaki mindenhogyan veszít.
A jelenlegi nemzeti valuta paradigmában egy ok hogy miért fordítanak olyan sok figyelmet a központi bank döntéseire az, hogy növelte a kamatrátát, előrebocsátva több bank csődjét is a jövőben. A „gazdasági pitének” nagyon gyorsan kell nőnie, csak hogy nullszaldós maradjon. A monetáris rendszer kötelez minket, hogy vonzzuk az adósságot és versenyezzünk másokkal, kereskedjünk és fizessük vissza az eredményezett kamatot a banknak, vagy hitelezőnek. Nem csoda, hogy „kemény világ van odakint”, és azok, akik a versengő pénzügyi rendszerben élnek, rögtön elfogadják Darwin feltételezését: „a legalkalmasabb a túlélő.” (részlet: Of Human Wealth).
